Nyitólap

Hozzáadás a kedvencekhez
Üzenet küldése
GYik

Magyar - Hungarian - Ungarisch

Keresés a weboldalon


 

Informatikai tanácsadás, Kockázat- illetve koncepció vizsgálat

Cimkék: informatikai tanácsadás, minőség, szakmai színvonal

Vállalkozásunk számos kiváló megrendelői ötlettel találkozott eddigi életútja során, mely az internetre, informatikára épült, kihasználva az előnyöket, vagy szinergikus hatások segítségével piaci előnyre, profitra tegyen szert. Sajnos nem mehetünk el szó nélkül a másik oldal mellett sem, amikor egy látszólag jó ötletről, a megvalósítás fázisában derült csak ki, nem tölti be a hozzá fűzött reményeket, vagy egyszerűen életképtelen a téren, ahova kerül, valamely előre nem látható körülmény miatt.

Vállalkozásunk szívesen segít a fenti esetek megvalósítási fázis előtti megállításában, komoly költségek, vagy elkerülhető veszteségek mellett. Javasoljuk az adott ötletek, megvalósíthatóságának vizsgálatát, előzetes piacelemzést, koncepció vizsgálatot, innovációs szempontrendszerben történő tesztelést, hatásmechanizmus vizsgálatot, rendszerterv készítést.

Szívesebben mondunk „tisztelettel nemet” egy szerintünk életképtelen ötlet megvalósítására, továbbá javasoljuk megrendelőnknek a fejlesztés elhalasztását, elvetését, mint egyszeri haszonszerzésből elkészíteni a kérdéses projektet, minekután elégedetlen ügyfelek sokaságát hagyjuk magunk mögött negatív reklámként. Nem szeretnénk odáig jutni, hogy potenciális ügyfeleinknek azt javasolják "...csak velük ne!"

Célunk: ügyfeleink igényeinek kielégítése optimális keretek közt, hatékony költségfelhasználás mellett.

AJÁNLATKÉRÉS
Kérje On-line ajánlatunkat, vagy
  hívja ügyfélszolgálatunkat a (94) 900 800 -as telefonszámon!




Domain regisztráció
Domain regisztráció 3.500 forint + ÁFA

  Domain éves fenntartás, 100 MB-os POP3, IMAP postafiókokkal, tárhely bérlet, 500 MB, PHP, SQL adatbázis éves szinten már 10.000 forinttól
Akciók
Domain regisztráció és Hosting AKCIÓ!
2009.09.06.

Hírblog
Egy Önnekvaló webáruház!
2010.01.24.

HVG Eduline Kvízjáték
2010.01.24.

HVG Goldenblog 2009.
2009.05.15.

Webáruház gyorsan, olcsón - magas elvárások?
2009.01.17.

Többnyelvű weblapok - fogorvosi esettanulmány
2008.12.05.


 
Cégünkről Szolgáltatásaink Webmarketing Portfóliónk Partnereink Webmark Online
Kapcsolat
Történetünk
Küldetésünk
Így dolgozunk
Állásajánlat
Tartalomfejlesztés
Grafika, arculat
Weblapkészítés
Portálfejlesztés
Webáruházak
IT Worx CMS
DNS, hosting, support
Tanácsadás
A webmarketingről
Tartalomfejlesztés
Keresőoptimalizálás
Statisztika elemzés
Reklámkampányok

Online referenciák
Offline referenciák
Összes - dátum szerint
Összes - név szerint

Partnereink

Ajánlatkérés
...
Hírblog
Akciók
Adatvédelmi nyilatkozat
Felhasználási feltételek
Impresszum
GyIK

  Címünk: 9700 Szombathely, Kőszegi utca 28. II. emelet Telefon: (94) 900 800 vagy (94) 510 187  
  Fax: (94) 510 186 Email: info kukac webmark pont hu Copyright © Webmark Hungary Bt.
Nyitólap IT Worx tartalomszolgáltató rendszer